Karácsonyi Mikulás Műsor Rendelés

Mikulás műsor rendelés 2026-ban – változatlan árakon!

Idén is megrendelhető két nagysikerű Mikulás műsorunk:
„Hol van a Mikulás?” és „A komisz Krampuszok és a bölcs Mikulás”.
Mindkettő vidám, interaktív, gyerekeknek szóló élmény, amelyet évről évre óvodák, iskolák és céges rendezvények választanak országszerte.

🎁 Az árak 2026-ban is változatlanok maradtak!
Foglaljanak időpontot időben, mert decemberi napjaink gyorsan betelnek!

„Hol van a Mikulás?” – az interaktív klasszikus

Ez a műsor három különböző változatban rendelhető, attól függően, mekkora rendezvényt szervezel.

1️⃣ Csak a Mikulás érkezik

Ár: Nettó 89.000 Ft + 27% ÁFA
Időtartam: kb. 10 perc + 20–40 perc ajándékosztás

A várva várt Mikulás végre megérkezik, de már az útja sem volt egyszerű! Elromlott a GPS-e a Krampusz pedig olyan gyorsan elszaladt előle, hogy azt sem tudja, merre keresse. A gyerekekkel beszélgetve hamar kiderül, hogy a Mikulás bizony nagyon elfáradt, és időnként el is bóbiskol. A kicsiknek kell felébreszteniük, segíteniük, és közösen elénekelniük a kedvenc Mikulás-dalát, hogy végre eljuthassanak az ajándékokig!

A vidám, interaktív program után a Mikulás személyesen adja át a gyerekeknek az ajándékcsomagokat.

🎭 Mikulás-műsor: kb. 10 perc
🎁 Ajándékosztás: kb. 20–40 perc, a gyermekek létszámától függően.

Ideális választás óvodák, iskolák, céges rendezvények és önkormányzati Mikulás-ünnepségek számára.

Kis létszámnál nem szükséges hangosítás, nagyobb teremben 1 mikrofon elegendő.

2️⃣ Mikulás és egy Krampusz

Ár: Nettó 149.000 Ft + 27% ÁFA
Időtartam: kb. 15 perc + 30 perc ajándékosztás

Csavargó Krampusz nagy bajba kerül, amikor elveszíti a Mikulást. A gyerekek segítségével indul a keresés, de a Mikulás megtalálása nem is olyan egyszerű! Vicces félreértések és vicces feladatok teszi felejthetetlenné ezt az interaktív kalandot.

Vajon sikerül végre előkeríteni a Mikulást? A gyerekek aktív közreműködésére, lelkes segítségére és hangos éneklésére is szükség lesz, hogy a várva várt vendég megérkezzen. A kaland végén természetesen a Mikulás is befut, és kezdetét veheti az ünnep egyik legjobban várt része: az ajándékosztás!

A két szereplős, vidám Mikulás műsor remek választás óvodák, iskolák, céges családi rendezvények és önkormányzati ünnepségek számára.

🎭 Műsoridő: kb. 15 perc
🎁 Ajándékosztás: kb. 30 perc, a Mikulás és Csavargó Krampusz közreműködésével.

Itt már 2 mikrofon vagy mikroport ajánlott.
Az ajándékosztás időtartama függ a gyermekek létszámától!

3️⃣ Mikulás és két Krampusz

Ár: Nettó 189.000 Ft + 27% ÁFA
Időtartam: kb. 30 perc + 30 perc ajándékosztás

Hol van a Mikulás? Csavargó és Csevegő Krampusz nagy bajba kerülnek útközben elveszítették a Mikulás bácsit! A gyerekek segítségére van szükségük, hogy megtalálják a nagyszakállút, és időben eljuttassák hozzá az ajándékokat.

A keresés során vicces félreértések, mókás feladatok és közös játékok várják a gyerekeket. A két Krampusz a gyerekek segítségével próbálja megtalálni a Mikulást, miközben egy vidám, közös vonatozásra is elindulnak. Vajon sikerül végre megtalálni a Mikulást?

A nagy találkozás után a Mikulás is megosztja a gyerekekkel a maga kalandjait. A fáradt nagyszakállú időnként még el is szundít, így a gyerekeknek kell felébreszteniük. A sok nevetés, közös éneklés és interaktív pillanat után pedig elérkezik a várva várt ajándékosztás, amelyben a Mikulás és mindkét Krampusz részt vesz.

🎭 Műsoridő: kb. 30 perc
🎁 Ajándékosztás: kb. 30 perc, a Mikulás és a Krampuszok közreműködésével.
🎤 Technikai feltétel: 3 mikrofon vagy mikroport szükséges a műsorhoz.

Az ajándékosztás időtartama függ a gyermekek létszámától!

„A komisz Krampuszok és a bölcs Mikulás”

Ár: Nettó 189.000 Ft + 27% ÁFA
Időtartam: kb. 30 perc + ajándékosztás

A komisz krampuszok és a bölcs Mikulás 🎅😈

Idén Csavargó és Csevegő, a két komisz Krampusz valami igazán nagy csínytevésre készül: az összes ajándékot meg akarják tartani maguknak, a gyerekeknek pedig egyetlen csomagot sem akarnak adni! Vajon hagyja ezt a bölcs Mikulás?

A két rosszcsont Krampusz mulatságos civakodása, csintalanságai és furfangos próbálkozásai rengeteg nevetést ígérnek. A gyerekek sem maradnak ki a kalandból: aktívan bekapcsolódhatnak a történetbe, és segíthetnek a Mikulásnak megakadályozni a Krampuszok galád tervét.

Amikor megérkezik a bölcs Mikulás, kiderül, hogy a ravaszság és a rosszalkodás nem mindig vezet célra. De vajon sikerül meggyőznie a komisz Krampuszokat, hogy az ajándékoknak a gyerekeknél van a helyük?

A háromszereplős, interaktív Mikulás-műsor vidám kalanddal, humorral és igazi karácsonyi hangulattal teszi emlékezetessé az ünnepséget.

🎭 Műsoridő: kb. 30 perc
🎁 Ajándékosztás: kb. 30 perc, a Mikulás és a Krampuszok közreműködésével.

🎤 Technikai feltétel: 3 mikrofon vagy mikroport szükséges a műsorhoz.

Mikulás Rendelés műsor nélkül: 69.000 Ft-tól

🎅 Mikulás jelenlét 🎅

Nem minden rendezvényre van szükség teljes Mikulás műsorra. Sokszor elég, ha maga a Mikulás várja a gyerekeket és a családokat egy hangulatos, ünnepi díszlettel berendezett helyszínen. Mi adjuk a Mikulást, ti adjátok a helyszínt és a díszletet. A Mikulás 1–8 órán keresztül fogadja az érkezőket, kedves szavakkal, egy-egy ajándékkal és közös fotózási lehetőséggel teszi emlékezetessé a találkozást.

A szolgáltatás különösen népszerű bevásárlóközpontokban és üzletekben ahol a látogatók folyamatosan érkeznek. A Mikulás mellé Krampuszok is rendelhetők, akik viccelődéssel, csínytevésekkel és játékos interakciókkal teszik még vidámabbá az ünnepi hangulatot.

Karácsonykor nincs lehetetlen! Legalábbis Nokedli bohóc Mikulásai számára.
Angolul beszélő Mikulás? – van!
Korcsolyázó krampusz? – van!
Hangosítás oda, ahol nincs? – van!
Microport a mikrofon helyett? – van!
Interaktív karácsonyozás? – van!
Idén már nem valószínű, hogy tudnak újat kérni a Mikulás műsor kivételezése tekintetében.
Tavaly 7 Mikulás és 12 krampusz 3961 km-t utazott decemberben több ezer gyermek örömére, de így is volt olyan, amire már nem jutott szabad kapacitás. Idén foglaljatok Mikulás és krampusz karácsonyi műsort időben. 😉

Vedd fel velem a kapcsolatot

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (praktikus)

    Tárgy

    Üzenet (rendezvény jellege, igényelni kívánt szolgáltatás, várható létszám, helyszín, időpont)

    Az árak forintban értendők és az ÁFA-t illetve a kiszállási díjat nem tartalmazzák. A weboldalon feltüntetett árak és más tájékoztatások nem minősülnek ajánlattételnek.